Sok mindent elárul az emberről, hogy milyen mellékhelyiségen tölti a kötelező idejét. Hogy van-e kellő "vécékultúrája". A témának komoly irodalma van; ezért ez a blog mindössze arra vállalkozik, hogy bekukkant a nagy magyar politikai élet (nem) mellékes helyiségeibe és megmutatja, mit látott. Sok esetben az is épp elég.
Ahogyan korábban, ez ismét egy amolyan lopkovic fotó. Egy amerikai csapat készítette pekingi utazása során, majd tette fel a nagy közösségi világhálóra. Saját bevallásuk szerint az alábbi facilitással a nagy Kínai Népköztársaság parlamentjének főépületében találkoztak.…